Egy rosszul megírt végrendeletnél, még az is jobb ha egyáltalán nem írunk...
Sajnos mindannyiunk életében eljön a pillanat, amikor véget ér a földi pályafutásunk, viszont valamennyiünk számára fontos, hogy halálunk után is gondoskodjunk szeretteinkről, barátainkról, közösségeinkről.
Légyszi, hagyjuk az otthon készített „sufni tuning”-os végrendeleteket…elmondom, miért!
Külföldön, főleg Amerikában teljesen megszokott, hogy az emberek végrendelkeznek, a felnőtt lakosság megközelítőleg fele rendelkezik érvényes végrendelettel, ezzel szemben, Magyarországon nyilvántartott végrendelettel csupán a felnőtt lakosság 5%. Azt nem árt tudni, hogy a “házilag fabrikált” és aztán otthon jól eldugott végrendeletek nagy része egyáltalán nem kerül elő soha …és, ha mégis, akkor sokszor azzal szembesülnek az örökösök, hogy formailag vagy tartalmilag hibás a végrendelet, így az nem is minősül annak.
Egy átgondolt, jól megszerkesztett végrendelet, közhiteles nyilvántartásba bejegyezve, a családot évekig tartó pereskedéstől és számos méltatlan helyzettől óvhatja meg az amúgy is szomorú élethelyzetben.
A barátom mesélte, hogy meghalt a szomszéd néni, akit élete utolsó 10 évében ápolt és anyagilag támogatott. A néni mindig azt mondta, hogy ő fog örökölni mindent utána, erről már rendelkezett is. (Hogy miként azt nem fejtette ki.) Majd, amikor meghalt, a semmiből megjelentek az addig soha nem látott rokonok és vittek mindent, mert végrendelet hiányában (mert persze nem került elő végrendelet) nekik járt minden a törvényes örökölési rend alapján, és bizonyíték hiányában még arra az összegre sem nyújthatott be igényt, amivel támogatta a nénit.
Amikor a hagyatéki eljáráson csupán olyanok vannak jelen örökösként, akik az elhunytat egyáltalán nem, vagy csak alig ismerték…hát annak azért van egy, nem éppen kellemes hangulata.
Az egyik hiba, amit az elhunyt néni elkövetett, hogy nem készített végrendeletet, vagy ha mégis készített akkor nem helyezte ügyvédi/ közjegyzői letétbe és nem került bejegyzésre a VONY-ba. (Végrendeletek Országos Nyilvántartása, amit a Magyar Országos Közjegyzői Kamaa működtet)
Ha nincsen végintézkedés (végrendelet, halál esetére szóló ajándékozás, öröklési szerződés) akkor a törvényes öröklési rend érvényesül, vagyis egy előre törvényileg meghatározott sorrend és elosztás szerint a rokonok visznek mindent.
Ha van végrendelet, akkor eldönthetjük, ki örököljön utánunk!
A végrendeletet készíttethetjük közjegyzővel (Közvégrendelet), mi magunk is megírhatjuk vagy ügyvéddel is megírattathatjuk. (Írásbeli magánvégrendelet).
No és persze ott van a szóbeli végrendelet, ami egy nagyon speciális végrendelet! Szóbeli végrendeletet az tehet, aki életét fenyegető olyan rendkívüli helyzetben van, amely írásbeli végrendelet megtételét nem teszi lehetővé. Ráadásul a szóbeli végrendeletet 2 tanú előtt kell előadni, jelezvén azt is, hogy ez az örökhagyó végrendelete.
Ha van végrendelet akkor célszerű ügyvédi vagy közjegyzői letétbe helyezni, ne vigyük haza, mert akkor fennáll a veszélye, hogy eltűnik!
Ha közjegyző készíti, vagy nála helyezzük letétbe, akkor automatikusan bekerül a VONY-ba, ami azért jó, mert ha meghal valaki, akkor az illetékes közjegyző köteles megnézni, hogy a VONY-ban van-e regisztrált végintézkedése.
Nagyon nem mindegy, hogy VONY vagy KVNY (Központi Végrendeleti Nyilvántartás, amit a Magyar Ügyvédi Kamara vezet), mert halál esetén az illetékes közjegyző köteles lekérni a VONY-ból, hogy az elhunyt rendelkezett-e végintézkedéssel, a KVNY-t viszony nem köteles megkeresni. Ezért előfordulhat, hogy az elhunytnak csak a KVNY-ben van regisztrált végrendelete és nem, vagy nem időben értesül arról a közjegyző.
Ajánlatos ezért minden esetben mondani a végintézkedés ügyvédi letétbe helyezésekor az ügyvédnek, (alapból fel kell ajánlania, de ha mi is kérjük akkor az csak egy plusz biztosíték), hogy nem csak a KVNY-be, hanem a VONY-ba is szeretnénk bejegyeztetni a végakaratunkat.
Jelen esetben a néni, hiába mondta a barátomnak, hogy ő fog mindent örökölni, nem voltak tanúk, nem volt kimondva, hogy ez a végakarata és ami a legfontosabb, nem volt életet fenyegető rendkívüli helyzet, ami miatt nem lehetett volna írásba foglalni a végrendeletet, tehát szóbeli végrendeletként egyáltalán nem lehetett figyelembe venni a néni által mondottakat.
De, hol csúsznak félre általában az otthon szerkesztett végrendeletek?
- Nem lehet meghatalmazni valakit arra, hogy végrendelkezzen helyettünk! Ez nem olyan, mint egy adásvételi szerződés, amikor az Eladó meghatalmaz valakit, hogy írja alá helyette a szerződést!
- Ki kell tűnnie az iratból, hogy ez egy végrendelet; (ha csak annyit írunk, hogy: Minden a tiéd! ... az nem végrendelet!)
- Kell, hogy legyen keltezés, helyszín és dátum együttesen! (Volt, aki azért veszítette el az örökségét, mert hiányzott a helyszín megjelölése, ami eléggé kellemetlen)
- Írhatja sajátkezűleg az elejétől a végéig a végrendelkező, ilyenkor nem kellenek tanúk.
- Ha mással íratja vagy géppel írja a végrendelkező, akkor két tanú előtt kell aláírni vagy az aláírást sajátjaként kell elismernie a két tanú előtt, ha azt már korábban aláírta;
- Ha több oldalból áll a végrendelet, és nem sajátkezűleg írta a végrendelkező, akkor minden oldalt számozni kell és a lap alján alá kell írnia a végrendelkezőnek és a tanúknak is;
- A tanúnak nem kell ismernie a végrendelet tartalmát, a tanú csak azt tanúsítja, hogy a végrendelkező írta alá a végrendeletet;
- Az írásbeli magánvégrendelet tanúja, közreműködője vagy ezek hozzátartozója részére való juttatás a végrendeletben érvénytelen, kivéve, ha ezt a szakaszt a végrendelkező sajátkezűleg írta, aláírta és rajta kívül két tanú letanúzta.
A végrendeletek módosíthatók, visszavonhatók és készíthető újabb is.
Egy végrendelet addig van érvényben, amig azt meg nem támadják. A megtámadásra az örökség megnyíltától számítva 5 éve van annak, aki ezáltal örökölne, vagy a végintézkedéssel reá rótt kötelezettségtől, tehertől mentesülne.
Viszont, ha az örökség megnyílta után lemondtunk a megtámadás jogáról akkor utólag már nem tudjuk megtámadni. Lemondásnak számít az is, ha érvényesnek, hatályosnak ismeri el a megtámadására jogosult a végrendeletet.
Egy szó, mint száz, ha lehet akkor bízzuk szakemberre a végrendelet elkészítését, ne vigyük haza, mert a közjegyzői, ügyvédi letétben sokkal jobb helyen lesz, mint otthon a befőttesüvegben! Mindenképpen kérjük az ügyvédtől a VONY-ba való bejegyzést is és ne a macskát nevezzük meg örökösnek, mert hiába okosabb, mint jó néhány ismerősünk, nem jogképes, így nem is tud örökölni!